A Kalocsai Múzeumbarátok Köre 2002. évi közgyűlésének jegyzőkönyve

 

Készült 2002. február 27-én 18.00 órakor a Viski Károly Múzeum közművelődési termében.

Dr. Grabarits István elnök köszönti a megjelenteket és megnyitja a közgyűlést. Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a február 20-ára összehívott közgyűlés kellő létszám hiányában határozatképtelen volt, így a mai napon a megjelentek számától függetlenül (48 fő) határozatképes lesz a közgyűlés. Ismerteti a napirendet az összehívott meghívó szerint.

  1. 300 év a kisiparban. A Schnabel család. Szebényi Béla kiselődása 15 percben.
  2. Beszámoló a 2001. évi tevékenységről.
  3. Az Ellenőrző Bizottság beszámolója a 2001. évről.
  4. A közhasznúsági jelentés elfogadása.
  5. A 2002. évi munkaterv.
  6. Egyéb ügyek.

Dr. Grabarits István felkérésére a Közgyűlés nyílt szavazással, egyhangúlag megszavazta a napirendet.

A meghívón meghirdetett program szerint Dr. Grabarits István felkéri Szebényi Béla urat, hogy 1. napirendi pontként tartsa meg előadását.

Dr. Grabarits István megköszöni Szebényi Béla előadását, majd felkéri a megjelenteket, hogy a jegyzőkönyv vezetésével Kustár Rozáliát, a jegyzőkönyv-hitelesítésével pedig Szebényi Bélát és Kovács Jánost bízza meg.

A Közgyűlés nyílt szavazással, egyhangúlag jóváhagyta, hogy Kustár Rozália vezesse a jegyzőkönyvet, valamint Szebényi Béla és Kovács János hitelesítse azt.

 

2. napirendi pont: Beszámoló a 2001. évi tevékenységről.

Dr. Grabarits István fölkéri Romsics Imrét, a Kalocsai Múzeumbarátok Köre titkárát beszámolója megtartására. (A beszámoló írott változatát lásd a Közhasznúsági jelentés részeként mellékelve).

Dr. Grabarits István: Az egyesülési törvénynek köszönhetően a múlt években rákényszerültünk az átalakulásra, és így ma már a kor követelményeinek megfelelően működhet a Kör. Más nagy tudományos társaságok még nem tettek eleget a törvény előírásainak, pedig az ügyészség kiemelt ellenőrzési területének számít ez a kérdés.

Dr. Grabarits István megkérdezi, van-e valakinek hozzászólása a beszámolóhoz.

Kovács János hiányolja, hogy a beszámolóban nem esett szó a kalocsai népművészekkel történt tavalyi együttműködésről (film- és fényképfelvétel...), és reményét fejezi ki, hogy ennek lesz folytatása a jövőben is.

Romsics Imre titkár válaszában jelzi, hogy a beszámoló csak a Kör rendezvényeit tartalmazza, nem eshet itt szó olyan rendezvényekről, amelyek a múzeum tevékenységi körébe tartoznak, hiszen ezek száma sokkal több, és ezt a múzeum tevékenységéről szóló beszámoló tartalmazza. Viszont szeretné kiemelni, hogy a megrendezett előadások a TIT-tel közös szervezésben zajlottak, a TIT anyagilag is támogatta azokat, ezért szeretné megköszönni a Kör nevében Dániel Géza munkáját.

Dr. Grabarits István hangsúlyozza, hogy egy abszolút nyitott Körről van szó, melynek legfőbb célja az itteniek életét szebbé, tartalmasabbá tenni és segíteni a múzeum munkáját.

 

3. napirendi pont: Az Ellenőrző Bizottság beszámolója a 2001. évről.

Dr. Grabarits István felkéri az Ellenőrző Bizottság képviseletében Kovács Lászlót, az Ellenőrző Bizottság elnökét, tartsa meg beszámolóját. (A beszámoló írott változatát lásd a Közhasznúsági jelentés részeként mellékelve).

Dr. Grabarits István kéri, hogy készleteink értékesítésében – azok ajánlásával nagyobb cégek felé – vegyenek részt a Kör tagjai.

Mivel más hozzászólás nem lévén, Dr. Grabarits István felkéri Romsics Imre titkárt, ismertesse a Közhasznúsági jelentés tartalmát.

 

4. napirendi pont: A közhasznúsági jelentés elfogadása.

Romsics Imre titkár ismerteti a közhasznúsági beszámoló tartalmát, melynek része a 2001. évi elvégzett munkáról szóló jelentés, pénzügyi beszámoló, cél szerinti juttatásokról szóló kimutatás, igénybe vett költségvetési támogatás igazolása, tisztségviselőknek fizetett támogatás (a közhasznúsági jelentés mellékelve). Tájékoztatja a megjelenteket, hogy ezt a közhasznúsági jelentést majd egy napilapban is meg kell jelentetni, hasonlóképpen, mint az 1 %-os adófelajánlások igazolását.

Dr. Grabarits István jelzi, hogy a közhasznúsági jelentésbe bárki betekinthet. Amennyiben a megjelentek közül valaki szeretne belőle másolatot készíttetni, akkor a múzeum munkatársai még a Közgyűlés ideje alatt lemásolják azt. Kéri a kör tagjait, hogy fogadják el az ismertetett közhasznúsági jelentést.

A Közgyűlés egyhangúlag elfogadja az alábbi határozatot:

A Közgyűlés 1/2002/1. számú határozata

A Közgyűlés elfogadja a közhasznúsági jelentést.

 

5. napirendi pont: A 2002. évi munkaterv.

Romsics Imre ismerteti a 2002. évi terveket. (Írott változata mellékelve.)

Romsics Imre felhívja a figyelmet arra, hogy a könyvkiadások illetve a CD kiadása beadott pályázataink sikerétől függ.

Dr. Grabarits István kéri a Közgyűlést, hogy mondja el véleményét a munkatervről.

Fehér Zoltán bejelenti, hogy a 2002. év folyamán jelenik meg a Szank néphite című könyve, amelyről a Kör keretében szívesen tartana egy bemutatót.

Romsics Imre megköszöni Fehér Zoltán javaslatát, és jelzi, hogy mindenképpen felvesszük a 2002. év programjai sorába.

Romsics Imre jelzi, hogy a színházlátogatás idejének függvényében pontosítani fogjuk a kiegészítő programokat. Előzetesen két lehetőséget említene, tavaszi látogatás esetén a Terror Házát nézhetnénk meg, őszi programként pedig a százhalombattai Régészeti Parkot látogathatnánk meg.

Szebényi Béla javasolja, hogy a CD kiadása mellett kazettát is ki kellene adni.

Kovács János köszöni a Kör eddig elvégzett munkáját, de hiányolja a programból, hogy a folklórfesztivál nem kap nagyobb szerepet benne, pedig jó lenne, hogyha a Kör is magáénak érezné a fesztivál programjait. A kazetta szerinte már idejemúlt, a CD jelenti most a legelérhetőbb és minőségileg a legjobb színvonalat. Ígéri, hogy a vele kapcsolatban lévő táncosok népszerűsíteni fogják a CD-t, és javasolja, hogy ezzel kapcsolatban a városvezetéssel is fel kellene venni a kapcsolatot, hiszen ez egy reprezentatív eszköze lehet a város népszerűsítésének. Kiemeli a kalocsai művészek munkáját, és gratulál Kiss Istvánnak és Viczay Lajosnak a budapesti kiállításon elért eredményükhöz.

Dr. Grabarits István kéri a Közgyűlést, fogadja el a 2002. évi terveket.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadja az alábbi határozatot:

 

A Közgyűlés 1/2002/2. számú határozata

A Közgyűlés elfogadja a 2002. évi terveket.

Dániel Géza a CD-vel kapcsolatban nem tartja jónak a „Kalocsai kiskocsmában” címet. Szerinte sokkal szerencsésebb lenne, hogyha nem a mai szóhasználatban pejoratív értelemmel bíró „kocsma” szó szerepelne a címben hanem lehetne a cím pld. „Kalocsai vigasságok”.

Pirisi Andrásné panaszkodik, hogy siralmas állapotban van Pécsiné Ács Sarolta sírja. Hiába van az emléktábla rendben, a sírt is gondozni kellene.

Romsics Imre: Magunkénak érezzük a várost, a kérdés az, hogy a város magáénak érez-e minket? Ez a CD is eszköz lehet, hogy a Kör kiléphessen a fesztiválra.

A „kiskocsma” elnevezés jelentése nem egyezik meg a mai szóhasználatban használt jelentéssel. A népzene iránt érdeklődőket nem fogja megzavarni ez a megnevezés, mely néprajzilag így hiteles.

Sárika néni sírjával kapcsolatban annyit tud elmondani, hogy öt évvel ezelőtt kipucolták nemcsak az ő sírját, hanem Gábor Lajos és Laszczik Ernő sírját is. Azóta ez a két másik sír rendben van. Sárika néni sírjával kapcsolatban megkéri a jelen lévő Regényi Gábor urat, hogy tegyen valamit a rendbetétel érdekében.

Regényi Gábor a temetővel kapcsolatban annyit tud elmondani, hogy ő is rendezést szeretne, viszont nem az ő tisztjük a sírok védettségéről dönteni. A múlt évben föl kellett mérni a temetőt, ez a munka már befejeződött és jelenleg a várossal tárgyal nem csak az említett három sír kapcsán, hanem legalább 100-150 olyan sír van a temetőben, ami vagy műemléki jellegénél fogva vagy mert kiemelkedő egyéniség sírja, védettségre jogosult. Azzal viszont egyetért, hogy vannak olyan sírok, amelyekkel mindentől függetlenül törődni kell.

Dr. Grabarits István nagyon fontosnak tartja a gyűjtést, de ez talán a Kört meghaladó feladat. Kéri a Kört, hogy hivatalosan jelezze ezt a problémát a város felé. Kovács János hozzászólását kiemelve szeretné megköszönni a múzeum minden alkalmazottjának elhivatott munkáját.

 

6. napirendi pont: Egyéb ügyek.

Dr. Grabarits István szeretné mindenki figyelmébe ajánlani a Millenniumi kiállítást. Ezzel kapcsolatban ki kell emelni Fényi Gyula bemutatását, bár érezhetően a kalocsai vonatkozások hiányoztak a kiállításból.

Romsics Imre javasolja egy díj alapítását azon személyeknek vagy intézményeknek, akik egy adott esztendőben jelentőset tettek Kalocsa Kulturális arculatának megőrzéséért. A díj neve: Kalocsáért. Adható legyen évente egyszer. A díj Kovács László fazekasmester díszkancsója a díj nevével, átadásának évével, a díjazott nevével, tevékenységének megnevezésével. A díj visszavonható legyen, melyet az adományozó oklevélben pontosan meg kell határozni.

Névre szóló tányérok készüljenek, melyeket Kovács László fazekasmesternél rendelnénk meg. Őrzésük helye a múzeum lenne. Kalkulált ára 1.000 Ft/db.

A Terror Háza megnyitásán nem vehettünk részt, ezért felvetettük nevünket a terror ellen tiltakozók listájára.

Romsics Imre felhívást tesz közzé, Ajándékozzon egy tárgyat a 70 éves kalocsai múzeumnak címmel. A beérkező tárgyakból a 2003. évben kiállítást rendeznénk.

Rajzpályázatot írnánk ki a 70 éves múzeum tiszteletére, melynek beadási határideje: 2002. május 15. A díjkiosztás 2002. június 2-án történne.

Felnőtteknek gyűjtőpályázatot szerveznénk, mely tárgyak és tanulmányok gyűjtéséből tevődne össze. Beadási határidő: 2002. szeptember 30. A díjkiosztás 2002. október 30-án.

Kéri továbbá, hogy a „Kalocsai kiskocsmában” című CD-t mindenki propagálja olyan módon, hogy minden tag hozzon 10 előfizetőt (támogatót).

Kovács János a díj ötletét jónak tartja. Javasolja, hogy a tányérok mellé bögréket is rendeljen a Kör.

Romsics Imre támogatja a Kegyeleti Bizottság felállítását, és kéri a közgyűlést, hogy szavazatával hagyja jóvá a javaslatot, melyben kérjük a várost annak felállítására.

A Közgyűlés egyhangúlag elfogadta az alábbi két határozatot:

A Közgyűlés 1/2002/3. számú határozata

A Közgyűlés elfogadja egy Városi Kegyeleti Bizottság fölállításának szükségességét. Megbízza a kör titkárát, hogy levélben tegyen javaslatot Kalocsa Város Önkormányzatának, a Kegyeleti Bizottság létrehozásáról.

 

A Közgyűlés 1/2002/4. számú határozata

A vezetőség dolgozza ki a „Kalocsáért” című díj alapító okiratát, majd terjessze azt be a 2003. évi közgyűlés elé.

 

Szebényi Béla elmondta, hogy valami már működik a temető állagának megóvása érdekében, hiszen az utóbbi időben a temetőből nem tűntek el sírok. A munkával kapcsolatban felajánlja segítségét. Tapasztalatai szerint nem a legjobb megoldás, ha egy szervezet csak egy-egy sír gondozását vállalja.

Grabarits István szerint a városnak kellene a temetőfelmérést megtenni. A Miniszterelnöki Hivatal mellett létezik egy Országos Kegyeleti Bizottság, melynek feladata állami pénzen olyan sírok fenntartása, melyek országos jelentőséggel bírnak. Ezen kívül a városnak kellene finanszíroznia a helyi jelentőségű kiemelkedő személyek sírjait.

Dániel Géza: Szebényi Béla édesapja már évekkel ezelőtt összeállította a védettségre javasolt kalocsai sírok jegyzékét.

Több napirendi pont nem lévén, Dr. Grabarits István megköszöni a Kör tagjainak a megjelenését, és bezárja a Kalocsai Múzeumbarátok Köre 2002. évi Közgyűlését.

Kalocsa, 2002. február 27.

 

Dr. Grabarits István elnök  I  Romsics Imre titkár  I  Kustár Rozália  jegyzőkönyvvezető

Szebényi Béla jegyzőkönyv-hitelesítő  I  Kovács János jegyzőkönyv-hitelesítő