A Kalocsai Múzeumbarátok Köre

Közhasznúsági tevékenysége a 2015. esztendőben

            2015. december 31-én 138 rendes tagja volt körünknek. 4 tagtársunkat gyászoljuk: Batizi László István (2013), Balaton Pál (2015. június 10.), Czár János (2015. szeptember 3.), Szalóki Istvánné (2015. szeptember 28.). Hét új tagunk Várszegi Ferencné, Benke Mónika Veronika, Dr. Kovács György, Kocsisné Somogyi Gyöngyi, Kocsis Sándor, Dr. Filvig Géza, Tóth László.

            2015. március 4-én tartottuk közgyűlésünket. Két tagunk múzeumi munkaviszonyának megszűnése miatt a Kör kiegészítette vezetőségét. A vezetőség tagjai: Markó László elnök, Romsics Imre titkár, Dinnyés Viktória gazdasági felelős, Szabóné Lantos Andrea szervező titkár.

Az ellenőrző bizottság elhunyt tagja Asbóth Miklós helyére a Kör Schill Tamást választotta meg. Az Ellenőrző Bizottság tagjai: Somorai László elnök, Katus Gabriella és Schill Tamás.

Az Ellenőrző Bizottság 2015. február 24-én tartotta ülését.

            A Múzeumi Hírlevél XIII. évfolyamából egy számot adtunk ki – 2015. február 12.

            A Múzeumok Őszi Fesztiváljának programajánlójaként jelent meg a 2015. évi kártyanaptár.

            A Kör támogatásával a Viski Károly Múzeum Kalocsa elküldte külföldi cserepartnereinek az elmúlt 15 esztendőben fölhalmozódott kiadványokat. Nevezetesen: Eszék (Horvátország), Torun (Lengyelország), Lendva (Szlovénia), Koppenhága (Dánia), Turku (Finnország), Turku – egyetem (Finnország), Léva (Szlovákia), Szarajevó (Bosznia-Hercegovina), Lund (Svédország), Brno (Csehország), Genf (Svájc).

            Kiadványainkból rendszeresen ajánlunk föl példányokat a Viski Károly Múzeum Kalocsa programjaira, az intézmény vendégeinek, partnereinek.

Megvalósult programjaink

  1. 2015. március 4. – Nem messze van ide Kalocsa. Kalocsai népdalok című könyv a megjelenés előtt. Az előadást tartotta Romsics Imre múzeumigazgató.
  2. 2015. március 4. – 2015. évi közgyűlés.

3. 2015. március 14. – 48-as vacsora. Fáklyás felvonulás keretében megkoszorúztuk a Negyvennyolcasok terén Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobrát. A régi kalocsai hagyományt követve, kivilágítottuk a múzeum ablakait, s kértük a város lakóinak csatlakozását is.

      A múzeumi vacsora ünnepi beszédét Dr. Bálint József polgármester mondta, mely előtt a Kalocsa Kamarakórus közreműködésével elénekeltük a Himnuszt. Romsics Imre múzeumigazgató elszavalta Tompa Mihály: A gólyához, s Utassy József két versét. A Kalocsa Kamarakórus műsorában három negyvennyolcas népdal szerepelt. A Jóbarátok Férfikar Hajdú Mihály Négy katonanótája után a Kalocsa Kamarakórus az Erdélyi Hajdútánccal zárta műsorát. Vezényelt Villányi Eszter.

      Markó László köri elnök pohárköszöntője után Fodor Attila csülkös-körmös káposztát szolgált fel a megemlékező közönségnek.

4. 2015. április 14. – június 20. – A Kör tagjaiból szervezett csoport betanulta és a Múzeumok éjszakáján előadta Ray Cooney színdarabja és a hasonló című film felhasználásával A képviselő úr félrelép című színdarabot. A darabot Romsics Imréné írta színpadra és rendezte meg. Ez idő alatt 19 próbát tartottunk.

Szereposztás: Kovács Béla, képviselő – Kapitány Erik; Galamb Sándor, személyi titkár – Romsics Imre; Marosi Tünde, az ellenzék titkárnője – Kapitány-Kovács Viola; Szállodaigazgató – Markó László; Marosi Róbert, Tünde férje – Becsei Dániel; Szobapincér – Romsics László; Kovácsné Panni, a képviselő felesége – Romsicsné Tóth Mária; Takács Bella, ápolónő – Ivó Mária; Bakai, magándetektív – Somorai László; Nagyezsda, takarítónő – Katus Gabriella; Galambné Irma néni – Romsics Imréné; Éjszakai portás, biztonsági őr – Dunai László; Vendég – Balogh Gábor; Vendégek – a Kalocsai Kamarakórus hölgytagjai.

5. 2015. április 25. – Gyalogtúrát szerveztünk a Kalocsán átvezető zarándokút, városból elágazó alternatív szakaszán. Az útvonal Halomon és Kiskecskemégyen keresztül Homokmégyre vezetett. A túra során érintett látnivalók: Halomi-högy, Homokmégyen a Kálvária, a templom, a Hősök emlékműve, az Öreg-köröszt, a tanösvény és a tájház. A 10 km-es túrát vezette Romsics Imre múzeumigazgató. A túra végállomásán a homokmégyi zarándokszálláson Markó László elnök úr kemencében főzött töltött káposztával várta a túra résztvevőit.

6. 2015. május 16-17. – Múzeumok majálisa – Budapest. A Kör programokat szervezett a Viski Károly Múzeum sátrában. Kiadványaink árusítása mellett Tóth Lászlóné pingálóasszony, népi iparművész a pingálást és a tojásfestést mutatta be. Ifjabb Romsics Imre és Hellenpach Edit a paprikatörést irányította.

7. 2015. június 20. – A Múzeumok éjszakája című programot kilencedszer szerveztük meg. A 1900 órától hajnali 200 óráig tartó rendezvény keretében 11 helyszínen összesen 22 különböző programot szerveztünk. Az estét 854 fő látogatta meg. A megnyitó beszédet Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester tartotta, az est házigazdája Fekete Antal volt.

      Az én szülőföldem címmel rendeztünk kiállítást az óvodások rajzaiból, melyet Deák Tamásné tagóvodavezető nyitott meg. Díjazottak: I. Jakab Csenge, II. Pesztalics Virág, III. Vén Zsadány és Varga Bendegúz. A zsűrizést Lakatos Ervin végezte. A szülők diavetítés keretében nézhették meg a gyermekek múzeumi foglalkozásait. A gyerekek Tóth Lászlóné közreműködésével kézműves foglalkozáson vehettek részt, iniciálét festhettek és papírmozaikot készíthettek.

A Tóth Mike teremben a Dallos Mézeskalács árusította termékeit, s lehetőség volt mézeskalács formázásra és sütésre, valamint a Ritkán látott leletek a Viski Károly Múzeumban című kiállítást tekinthették meg.

Az emeleti kiállítás első termében rendeztük meg a Pogácsák nagyanyáink asztalán című kiállítást, melynek anyagát – rövid bemutatás után – a vendégek elfogyasztották. A zsűri: Markó László (elnök), Kinyóné Lakatos Melinda (alpolgármester) és Dr. Angeli Gabriella. A sütőverseny díjazottjai: I. Hangya Mónika, II. Kovács Margit, III. Feketéné Bagó Kata. A Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület és a Dunatáj Fotókör jóvoltából az érdeklődők kalocsai népi viseletben fényképezkedhettek. Az állandó kiállításban Dr. András Lászlóné, a Városi Galériában Tamás Eszter tartott tárlatvezetést.

Az est egésze alatt a kiállításban elrejtett tárgyakat lehetett keresni – Oda nem illő tárgyakSzentiván éji 24 címmel. A hibátlan kitöltők közül sorshúzással választottuk ki a nyerteseket: I. Szilasi Flóra, II. Romsics Benett, III. Csanaki Máté.

A múzeum udvarán Schőn Mária és Müller János Vadalmafácska című könyvének bemutatója után a Kör tagjai nagy sikerrel játszották Ray Cooney A képviselő félrelép című színdarabját. A darabot Romsics Imréné írta át és rendezte.

A Nicolas Schöffer Gyűjteményben Tamás Eszter Tér-kép címmel gyerekeknek tartott múzeumpedagógia foglalkozást. A Virágné Hollósi Ilona kártyavető az elmúlt évekkel ellentétben idén a Városi Galériában jósolt. További két programmal bővült a Múzeumok Éjszakájának idei kínálata. Sötétedés után a vendégek lovas kocsival kocsikázhattak ki az Érsekkertbe, hogy megtekintsék a hegedűszóval kísért csillagászati bemutatót. Éjfélkor a Viski Károly Múzeum udvarán fellobbant a Szentiváni-tűz, a Fényi Gyula parkban pedig Tímár Péter Egészséges Erotika című filmjét tekinthették meg.

8. 2015. szeptember 19. – Megnyitottuk A Szent István Gimnázium egynegyed évezrede című időszaki kiállítást, mely része volt a Kulturális Örökség Napjai című országos programnak.

9. 2015. november 17 – 2015. november 22. – A múzeum dolgozói szakmai úton vettek részt Erdélyben, amelynek során kiállítás rendezés mellett múzeumpedagógiai programokat és előadásokat tartottak a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban. A Kör ajánlott fel könyveket az erdélyi partnermúzeumoknak, valamint a fogadómúzeumok munkatársainak.

Vezetőségi ülés:

 

2015. február 17.        Viski Károly Múzeum

 

EB ülések

2015. február 24.        Viski Károly Múzeum

Iskolai foglalkozások

2015. január 9. – Mosás, vasalás, szappanfőzés

2015. január 12. – Fonóban

2015. február 13. – Kalocsai cserépedények

2015. február 21. – Régészet

2015. március 2. – Tollfosztóban

2015. március 4. – Honfoglalás és Árpád kor

2015. március 11. – Március 15.

2015. március 31. – A kalocsai népművészet

2015. április 10. – Hímzés, viselet

2015. április 10. – Kalocsa története és néprajza

2015. április 15. – Húsvéti szokások Kalocsa környékén

2015. április 22. – A pásztorkodás

2015. május 20. – Hagyományos paraszti ételek

2015. május 29. – Megszólalnak a régészeti leletek

2015. június 4. – Így éltek

2015. június 5. – A hagyományos kenyérsütés fortélyai

2015. június 10. – Népi gyerekjátékok

2015. június 29 - július 5. – Falusi-tanyasi élet 1850-ben (Tábor)

2015. október 6. – Az I. világháború dokumentumai

2015. október 13. – Lakodalom

2015. október 14. – Lakodalom

2015. október 15. – Lakodalom

2015. október 16. – Lakodalom

2015. október 19. – Öltözködés

2015. október 20. – Öltözködés

2015. október 20. – Kalocsa története

2015. október 21. – Öltözködés

2015. november 2. – Születés

2015. november 3. – Születés

2015. november 4. – Születés

2015. november 5. – Születés

2015. november 6. – Születés

2015. november 9. – A régészet és az élet

2015. november 10. – A régészet és az élet

2015. november 11. – A régészet és az élet

2015. november 12. – A régészet és az élet

2015. november 13. – A régészet és az élet

2015. november 17. – Öltözködés Kalocsán (Molnár István múzeum Székelykeresztúr –

6 osztály)

2015. november 18. – A honfoglalástól a középkorig (Molnár István múzeum

                                    Székelykeresztúr – 7 osztály)

2015. november 19. – Nicolas Schöffer művészete (Molnár István múzeum Székelykeresztúr

                                    – 3 osztály)

2015. november 24. – Legyen a fiuk kalocsai gimnazista!

2015. november 26. – Őskor – ókor régészeti leletei

2015. december 15. – Karácsonyi hagyományok a Kalocsai Sárközben

2015. december 17. – A világítás eszközei

 

Óvodás foglalkozások

 

2015. január 14. – Vízkereszt

2015. február 25. – Farsang

2015. március 25. – Húsvét

2015. április 29. – Szent György-nap

2015. szeptember 30. – Szüret

2015. november 25. – Disznótor

2015. december 16. – Karácsony

            A múzeumpedagógiai programokat Romsics Imre tervezte, Takács Hajnalka, Szabóné Lantos Andrea és Dinnyés Viktória szervezte. A lebonyolításban közreműködött: Tóth Lászlóné (tag), ifjabb Romsics László (tag), Romsics Imréné (tag), Katus Gabriella (tag), Markóné Fazekas Ildikó (tag), Nagy Angéla és a múzeum összes dolgozója.

Kalocsa, 2016. január 21.

                                                                                              Romsics Imre

                                                                                                   titkár

 

A Kalocsai Múzeumbarátok Köre vagyonának felhasználásával kapcsolatos kimutatás a 2015. évről

 

 

 

2014. évről áthozat                                                                                         793.554.-

2015. évi bevételek:

            Természetes személyektől származó tagdíjbevétel                                  119.500.-

            Kamatbevétel                                                                                               74.-

            Készletértékesítés                                                                                232.140.-

            Kalocsai Monográfia Alapítvány pénzmaradványának átvétele                     53.000.-

            Támogatás Múzeumok Éjszakája                                                            50.000,-

            Támogatás Dr. Fehér Zoltán: Bátya települése és népi építészete

című könyvhöz                                                                              100.000.-

Múzeumpedagógiai programhoz támogatás                                             191.000.-

                        A 2015. évi növekmény                                                           745.714.-

                        A 2015. évi bevételek nyitóval együtt                                   1.539.268.-

2015. évi kiadások:

            Bankköltség                                                                                           17.017.-

            Múzeumpedagógiai program költségei                                                     191.240.-

            Fehér Zoltán: Bátya települése és népi építészete című

könyv pályázati díja                                                                          23.000.-

            Múzeumok Éjszakája költségei                                                                68.980,-

            48-as vacsora költségei                                                                           84.780,-

            Egyéb költség                                                                                      102.583.-

                        2015. évi kiadások összesen                                                   487.600.-

 

            2015. évi pénzmaradvány                                                                1.051.668.-

 

 

A Kalocsai Múzeumbarátok Köre vagyona 2015. december 31-én

 

Pénzeszközök

            Bankszámla                               881.088.-

            Pénztár                                      170.580.-

            Összes pénzeszköz                1.051.668.-

Befektetett eszközök

            Tárgyi eszközök                               0.-

Készletek:

Kalocsa anno…                                                                     375 db            1.128.000.-

A Kalocsai ásványgyűjtemény (II. kiadás)                                787 db               236.100.-

A Tiszai Korona-kerület telepítéstörténete                                152 db               456.000.-

A kőbe faragott élet                                                               120 db                 30.000.-

Kalocsai kontraktusok                                                           144 db               144.000.-

A Kalocsai Sárköz régészeti emlékei                                      173 db                 25.950.-

Šumo, šumo, visoka ši (Erdő, erdő, de magos vagy)                 203 db               203.000.-

Képeslapcsomag (Kalocsa anno…, ásványtári)                      2.284 db              456.800.-

A Kalocsai érseki egyház története I.                                         41 db               61.500.-

A kalocsai érseki egyház története II.                                       234 db             585.000.-

Kiss István: Képeslap                                                             298 db               14.900.-

Kalocsai kiskocsmában CD                                                  1.202 db          2.404.000.-

Kalocsai kiskocsmában kazetta                                               334 db            167.000.-

Népi gyermekjátékok Kalocsa környékén                                  521 db            521.000.-

Élő népművészet Kalocsán                                                        19 db             28.500.-

A kalocsai pota nyelvjárássziget                                               119 db            119.000.-

A középkori Kalocsa-Bácsi Érsekség (térkép)                           170 db              85.000.-

A középkori Kalocsa-Bácsi Érsekség (térkép-plakát)                 135 db              81.000.-

Szabó József emlékkönyv                                                       133 db              99.500.-

Fehér Zoltán: Mondták a régi öregek                                          51 db              76.500.-

Bárth János: Kétvízközi népismeret                                         181 db             905.000.-

Lantos Andrea: Középkori templom és temető…                      198 db               79.200.-

Romsics Imre: Az Öreg-köröszt                                               58 db                87.000.-

Romsics Imre: Kalocsa és vidéke                                        1.165 db              582.500.-

Kalocsa Kamarakórus: Örömzene CD                                     392 db              588.000.-

Magóné Tóth Gy: Zsidók Kalocsán és környékén                      17 db                42.500.-

A kalocsai polihisztor. Tóth Mike-emlékkönyv                           56 db                84.000.-

Rekviem a parasztságért                                                      370 db            1.850.000.-

Fehér Zoltán: Bátyai nemesek és nemesi közbirtokosság         64 db                96.000.-

Müller - Schön: Hajósi német népdalok                                  261 db           1.305.000.-

Rákóczy Rozália: Dunapataj az I. világháborúban                     31 db               46.500.-

                                   Összes készlet                                                        12.688.450,-

 

Összes vagyon                                                                                           13.740.118,-

 

Tisztségviselőknek nyújtott támogatás

 

            A Kalocsai Múzeumbarátok Köre a 2015. esztendőben a tisztségviselőknek támogatást nem adott.

 

Költségvetési támogatás felhasználása

 

 

            A Kalocsai Múzeumbarátok Köre a 2015. esztendőben a következő költségvetési támogatásokat kapta:

            Kalocsa Város Önkormányzata –

Múzeumok Éjszakája megrendezése                                                50.000.-

            MVM Paksi Atomerőmű Zrt. –

                        Dr. Fehér Zoltán: Bátya települése és népi építészete

című könyv kiadása                                                                        100.000.-

 

A cél szerinti juttatások kimutatása a 2015. évről

 

            A Kalocsai Múzeumbarátok Köre a 2015. évben nem részesült cél szerinti juttatásban.

Kalocsa, 2015. december 31.

                             Markó László                                        Romsics Imre                               Somorai László

                                  elnök                                                     titkár                                       az EB elnöke