2008. december 31-én 176 rendes tagja és 2 pártoló tagja volt körünknek. A 2008. esztendőben 11 új taggal gyarapodott létszámunk.
2008. január 30-án tartottuk évi rendes közgyűlésünket.
A Múzeumi Hírlevél VI. évfolyamából kettő számot adtunk ki – 2008. január 18., 2008. március 17.
A Kör honlapjának frissítése folyamatos volt, amit Tarr Sándor tagtársunknak köszönhetünk.
A Nemzeti Civil Alapprogram támogatása egyre kevesebb, alapvető feladataink finanszírozására fordítjuk a pályázati összegeket.
Ebből adtuk ki az 1%-os kampányunk szokásos kártya naptárát is.
A 2008. esztendőben jelentős összegeket nyertünk pályázatokból tervezett feladatainkra, melyek jelentős része áthúzódik a 2009. esztendőre is.


Forrás
Igényelt
összeg
Elnyert
összeg
Téma megnevezése, témavezető
Oktatási és Kulturális Minisztérium
Közművelődési Főosztály
735.000.-
350.000.-
Tengertánc I.
Szent Istvántól Szent Ivánig
MAZSIHISZ
494.445.-
100.000.-
A kalocsai zsidóság története
NCA
1.090.000.-
200.000.-
Működésre
Kalocsáért Alapítvány
150.000.-
50.000.-
Tóth Mike szoborra
Kalocsa Város Önkormányzat Művelődési Osztály
1.000.000.-
1.000.000.-
Magóné Tóth Gyöngyi:
A zsidóság története Kalocsán című könyv megjelentetése


Megvalósult programjaink


2008. január 30. – Könyvbemutatót tartottunk Romsics Imre: Kalocsa és vidéke. Sárközi települések a Duna bal partján című könyvünkből. A kötetet Asbóth Miklós ismertette.
2. 2008. január 30. – 2008. évi rendes közgyűlés.
3. 2008. február 28. – Romsics Imre: Az Öreg-köröszt. Útmenti keresztek Homokmégyen című könyvének bemutatása Kecskeméten a Katona József könyvtárban. Az ankétot vezette Bárth János.
4. 2008. március 14. – 48-as vacsora. Fáklyás felvonulás keretében megkoszorúztuk a Negyvennyolcasok terén Petőfi Sándor és Kossuth Lajos szobrát. Egy XIX. századi hagyományt felelevenítve, kivilágítottuk a múzeum ablakait.
A Negyvennyolcasok terén a Petőfi szobornál Kapitány Erik szavalta el Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét, majd elénekeltük a Szózatot. Kossuth Lajos szobrának a Kossuth Lajos azt üzente című dalt énekeltük.
A múzeumi vacsora ünnepi beszédét Pécsi László osztályvezető mondta, előtte a Felnőttkar énekelte a Himnuszt. A beszéd után Romsics Imre múzeumigazgató szavalt (Ady Endre: Négy-öt magyar összehajol, Vass Albert: Hontalanság hitvallása, Ady Endre: Nekünk Mohács kell, Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!, Kányádi Sándor: Isten háta mögött.)
Közreműködött a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Felnőttkara Villányi Eszter vezényletével, akik 48-as témájú kórusműveket adtak elő.
Ráadásképpen a Jóbarátok Férfikar adta elő Bárdos Lajos-Petőfi Sándor: Márciusi ifjak című kórusművét.
A vacsorára tálalt birkapörköltet Romsics László tagtársunk főzte.
5. 2008. április 12. – Fogadtuk a sSzékesfehérvári Múzeumot Pártolók Egyesületét. Megmutattuk a múzeumot, a várost, majd birkapaprikással kínáltuk őket.
6. 2008. április 19. – a Kalocsa Kamarakórus CD-jének fölvétele a homokmégyi templomban, a fölvétel után az énekkart és a technikusokat vendégül láttuk Romsics Imre lakásában.
7. 2008. április 20. – Kecskeméten jártunk, ahol megnéztük a Munkácsy kiállítást a Cifrapalotában és a hozzá kapcsolódó kiállítást a Bozsó gyűjteményben, majd a Színházban megnéztük a Montmartrey Ibolya című operettet.
8. 2008. május 17-18. – Múzeumok majálisa, Budapest. A kör programokat szervezett a Viski Károly Múzeum sátrába. Szombaton Romsics Lászlóné, vasárnap Tóth Lászlóné tagtársunk tartott pingáló és tojásfestő foglalkozást. Új elemként paprikatörést szerveztünk, melyet Romsics Dániel tagtársunk vezetett, s amely különös sikert aratott. A rendezvényen árusítottuk kiadványainkat is.
9. 2008. május 13. – június 21. – A kör ragjaiból szervezett csoport betanulta és a Múzeumok éjszakáján előadta a Liliomfi című darabot, melyet Szigligeti Ede vígjátéka és Mészöly Dezső filmje alapján Romsics Imréné írt és rendezett. Ez idő alatt 14 próbát tartottunk.
Szereposztás: Liliomfi: Romsics Marcell, Mariska: Jakab Johanna, Szilvai Tódor: Jakab Róbert, Kamilla: Ivó Mária, Szellemfi: Romsics Imre, Zengőbércziné: Jakabné Csóti Csilla, Pejachevich gróf: Somorai László, Kányai Zisgmond fogadós: Romsics László, Erzsike: Mészáros Veronika, Gyuri: Kapitány Erik, Lidi néni: Romsicsné Tóth Mária, Adolf: Balogh Gábor, Schnaps: Jenei Gábor, Jegyző: Vörös Attila, Boris: Somorai Anna, Pandúr: Balogh László, Vándorszínészek: Dunainé Kollár Erzsébet, Putnoki Roland, Ifj. Romsics Imre, Szabó Norbert, Táncosok: Romsics Erzsébet, Csiszár Péter, Zahorecz Anna, Fekete Kira és Zahorecz Áron, Zenészek: Csellengők együttes - Jakab Döme, Lovászi András, Pogrányi Miklós.
Díszlet: Fekete Róbert, Bors János, Jelmez: Romsics Imréné, Romsics Lászlóné, Hangosítás: Romsics Dániel, Zene: Jakab Róbert
10. 2008. június 8. – Kirándulást szerveztünk Szekszárd–Gemenc–Veránka útvonalon. Első programként megnéztük a szekszárdi Wosinszky Mór megyei múzeum kiállításait, majd Pörbölyön fölszálltunk a gemenci kisvasútra. A Dunához érve átültünk a megye hajójára, s rövid vizitúra után Veránka szigetén fogyasztottunk el egy halászlevet és egy túróscsuszát.
11. 2008. június 21. – Múzeumok éjszakája. Második alaklommal rendeztük meg. 19 órától hajnali 330 óráig tartottak a rendezvények, 6 helyen összesen 19 féle programot rendeztünk. Az estén 549 fő vett részt.
Kalácsok a Kalocsai Sárközből címmel nyitottunk kiállítást a közművelődési teremben. A kiállítás kurátora és háziasszonya Markóné Fazekas Ildikó volt, a megnyitót Kondéné Török Mária mondta. Öt tagú zsűri értékelte a kiállított kalácsokat, melyek azután pillanatok alatt elfogytak, így a kiállítás a tervezettől eltérően csak 1,5 óra hosszáig volt látható. A nyertesek ajándékait Romsics László és a Motolla Bt. ajánlotta fel.
Az emeleti kiállítóterekben Köhler Péter és Szörényi Tamás az érdeklődők portréit festette meg. A Dunatáj Fotókör tagjai nosztalgiafotózással várták a vendégeket, melyhez az öltöztetésben Bátyikné Tóth Terézia és Tóth Józsefné segédkezett. A gyerekek Czidor Lászlóné irányításával formázhatták meg Délibába boszorkányát, Hollósi Ilona pedig újólag nagy sikerrel jósolta meg a jövőt. András Lászlóné 1930-kor tartott tárlatvezetést a néprajzi kiállításban.
Az ásványtárban a Bio-Drog-Berta Kft. és a JUKKA Gyógynövény szaküzlet kínálta termékeit, s kóstolhatták meg a búzacsíra levét.
Az est egésze alatt kérdőívet tölthettek ki az érdeklődők, melynek eredményhirdetésén a Pyramus Kft., a Trinit Szaküzlet és a Kör felajánlását adtuk át a legjobb eredményt elérőknek.
A fő programok az udvaron felállított színpadon zajlottak. A Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Felnőttkara kórusművei után a kiskőrösi Szürkeverebek Jazz Bandája adott koncertet. Az estet Markó László elnök nyitotta, a háziasszony szerepét a diákpolgármester Markó Fruzsina látta el.
Az est csúcsa a kör tagjai által előadott Liliomfi című színdarab volt. Ezután a dusnoki Racke Žice Zenekar koncertje következett, majd az éjféli tűzgyújtás után a déli szláv zenére táncolhattak a vendégek.
12. 2008. június 29. – Romsics Imre homokmégyi kertjében fogadtuk a Múzeumok éjszakája szereplőit, megköszönve a sok segítséget.
13. 2008. augusztus 24. – megnyílt a Déli szlávok a Kalocsai Sárközben című kiállítás
14. 2008. szeptember 17-21. – A Sóstói Múzeumfaluban rendeztünk kiállítást Népművészet Kalocsán címmel (rendezte. Romsics Imre). A kiállításhoz kapcsolódóan ételbemutatókat tartottunk. Romsics László birkapaprikást főzött, Romsicsné Tóth Mária parikáskácsit sütött, Romsics Imréné olajos káposztát kevert – mellé soványt sütött és héjában krumplit -, Kerekes Tiborné dióstortát csinált. Ifjabb Romsics Imre paprikát tört a vendégekkel, Réz Ildikó pedig a kiadványainkat árusította, valamint Romsics Lászlóné hímzéseit.
15. 2008. október 17-18. – A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében Romsics Imre: Az Öreg-köröszt című könyvéből szerveztünk három tanösvényt. Megrendeztük a homokmégyi kultúrházban a Homokmégyi keresztek című kiállítást, mely kiindulópontja volt a tanösvényeknek.
Az óvodásokat a kiállítás megtekintése után forró teával vendégeltük meg, de a hideg eső miatt az Öreg-keresztet nem látogattuk meg. A felnőtteknek Balogh Csaba mutatta be a könyvet, majd a szerzővel folytatott beszélgetést a könyvről, végül Romsics Imre vezetésével meglátogattuk a belterületi kereszteket, az úton fáklyás világítás mellett.
A diákokat kerékpártúrára vitte el Romsics Imre, megállva a kövesutak mellé állított kereszteknél és Mária-képeknél. A hosszú esős napok után a földutak járhatatlanok voltak.
16. 2008. október 19. – Budapesten jártunk, ahol megnéztük a Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című kiállítását, majd az Operett Színházban a Szentivánéji álom című musicalt.
17. 2008. december 20. – Kalocsa város óvónőinek továbbképzésén mutatta be Romsics Imre az óvodás program tematikáját és annak néprajzi hátterét.
18. 2008. december 21. – Megjelent a Kalocsa Kamarakórus Örömzene című CD-je, melynek bemutató koncertjét a jezsuiták templomában tartottuk. A koncert napjára elfogyott a kiadott CD-k fele, azaz 500 db.


Előadások


2008. február 20. – Romsics Imre: Útmenti keresztek Kalocsa déli szállásain
2008. július 15. – Romsics Imre: Kalocsa története
2008. december 20. – Romsics Imre: Kalocsa történetéről és néprajzáról
Vezetőségi ülések


2008. január 28. Viski Károly Múzeum
Az új elnök rendszeresen látogatja a múzeumot, így folyamatossá vált a kapcsolattartás és az egyeztetés


EB ülések


2008. január 28. Viski Károly Múzeum


Iskolai és óvodai foglalkozások


2008. január 25. – Így éltek régen… (Melyik tárgyat mire használták?)
2008. január 25. – Így éltek régen… (Melyik tárgyat mire használták?)
2008. február 8. – Középkori magyar pénzek
2008. február 8. – Földművelés és állattartás eszközei régen
2008. február 29. – Így éltek régen
2008. február 29. – Régi használati tárgyak
2008. március 12. – A II. világháború dokumentumai
2008. március 12. – Régi idők írásos emlékei
2008. március 12. – A történelem írásos forrásai
2008. március 14. – 1848 emlékei Kalocsán
2008. április 4. – Kalocsa, az iskolaváros
2008. április 4. – A régi Kalocsa
2008. április 9. – Az 1848-49-es szabadságharc dokumentumai
2008. április 9. – Így írtak régen
2008. szeptember 26. – Mosás, vasalás és szappanfőzés
2008. október 10. – Kalocsai cserépedények és használatuk
2008. október 10. – Kalocsai cserépedények és használatuk
2008. október 17. – Az Öreg-köröszt
2008. október 18. – Keresztek körútja két keréken
2008. október 18. – Útmenti keresztek Homokmégyen
2008. november 19. – Forrásföldolgozás – I. világháború
2008. december 2. – Kenyérsütés régen
2008. december 16. – Régi karácsony
2008. december 16. – Régi karácsony
2008. december 16. – Régi karácsony


Óvodás foglalkozások


2008. január 10. – Vízkereszt
2008. február 21. – Farsang
2008. március 20. – Húsvét
2008. október 9. – Szüret
2008. november 27. – Disznótor
2008. december 18. - Karácsony


E rendezvényeken részt vett a város összes óvodájának összes nagycsoportosa, valamint Homokmégy, Szakmár, Újtelek óvodásai. A programokat általában hat (kettő alkalommal öt) csoportban rendeztük meg. A rendezvény programját Romsics Imre állította össze. A lebonyolításban közreműködött: Romsics Lászlóné (tag), Romsics László (tag), idősb. Romsics lászló, Romsics Imréné (tag), Katus Gabriella (tag), Dallos Zsoltné, Vácz Péterné, Markóné Fazekas Ildikó, Czár János (tag), Romsics Imre (tag) és a múzeum összes munkatársa.



Kalocsa, 2009. február 9.

Romsics Imre titkár
__________________________________________________________________________


A Kalocsai Múzeumbarátok Köre vagyonának felhasználásával kapcsolatos
kimutatás a 2008. évről


2007.évről áthozat 1.931.174.-


2008. évi bevételek:
Természetes személyektől származó tagdíjbevétel 143.500.-
Jogi személyektől származó tagdíjbevétel 10.000.-
Kamatbevétel 5.103.-
Készletértékesítés 527.860.-
APEH SZJA 1 %-ának visszautalása 79.277.-
Természetes személyektől származó támogatás 1.000.-
Múzeumok éjszakája 101.650.-
Óvodás program 185.600.-
NKA pályázati támogatás: Tengertánc program 350.000.-
NCA pályázati támogatás (működés – 2008. év) 200.000.-
EMIKA Zrt.: Örömzene CD kiadása 200.000.-
Kalocsa Város Önkormányzat
Magóné Tóth Gyöngyi: A kalocsai zsidóság története 1.000.000.-
Kalocsáért Alapítvány: Tóth Mike szobor 50.000.-
Egyéb bevétel 6.875.-
A 2008. évi növekmény 2.860.865.-
A 2008. évi bevételek nyitóval együtt 4.792.039.-


2008. évi kiadások:
NCA támogatás működésre (2007. év): 179.631.-
Weboldal éves díja 20.000.-
Honlap karbantartás díja 36.000.-
1%-os kampány nyomdaköltsége 22.236.-
Könyvelői díj 43.200.-
Számítógép karbantartás díja 47.995.-
Postaköltség, irodaszer 10.200.-
NCA támogatás működésre (2008. év) 74.165.-
Domain név éves díja 2.400.-
Számítógép bővítés 41.765.-
Honlap karbantartás díja 30.000.-
Bankköltség 41.288.-
Óvodás program 62.662.-
Tengertánc program pályázat 165.986.-
Örömzene CD kiadása 632.581.-
A kalocsai zsidóság története c. könyv költség (MAZSIHISZ) 100.000.-
Múzeumok éjszakája program költségei 93.628.-
Egyéb dologi kiadások 252.713.-
Összesen 1.602.654.-


2008. évi pénzmaradvány 3.189.385.-


Kalocsa, 2009. február 20.


Markó László elnök Romsics Imre titkár Somorai László az EB elnöke


A Kalocsai Múzeumbarátok Köre vagyona 2008. december 31-én


Pénzeszközök
Bankszámla 3.095.886.-
Pénztár 93.499.-
Összes pénzeszköz 3.189.385.-


Befektetett eszközök
Tárgyi eszközök 72.914.-


Készletek:
Kalocsa anno… 522 db 1.566.000.-
A Kalocsai ásványgyűjtemény (II. kiadás) 858 db 257.400.-
A Tiszai Korona-kerület telepítéstörténete 184 db 552.000.-
A kőbe faragott élet 136 db 34.000.-
Kalocsai kontraktusok 164 db 164.000.-
A Kalocsai Sárköz régészeti emlékei 252 db 37.800.-
Šumo, šumo, visoka ši (Erdő, erdő, de magos vagy) 227 db 227.000.-
Képeslapcsomag (Kalocsa anno…, ásványtári) 2852 db 570.400.-
A Kalocsai érseki egyház története I. 93 db 139.500.-
A kalocsai érseki egyház története II. 291 db 727.500.-
Kiss István: Képeslap 573 db 28.650.-
Kalocsai kiskocsmában CD 1360 db 2.720.000.-
Kalocsai kiskocsmában kazetta 335 db 335.000.-
Népi gyermekjátékok Kalocsa környékén 596 db 596.000.-
Élő népművészet Kalocsán 182 db 273.000.-
A kalocsai pota nyelvjárássziget 143 db 143.000.-
A középkori Kalocsa-Bácsi Érsekség (térkép) 195 db 97.500.-
A középkori Kalocsa-Bácsi Érsekség (térkép-plakát) 151 db 90.600.-
Szabó József emlékkönyv 172 db 258.000.-
Fehér Zoltán: Mondták a régi öregek 94 db 141.000.-
Bárth János: Kétvízközi népismeret 239 db 1.195.000.-
Lantos Andrea: Középkori templom és temető… 239 db 95.600.-
Romsics Imre: Az Öreg-köröszt 125 db 187.500.-
Romsics Imre: Kalocsa és vidéke 1383 db 691.500.-
Kalocsa Kamarakórus: Örömzene CD 591 db 886.500.-
Összes készlet 12.014.450.-


Összes vagyon 15.276.749.-


Kalocsa, 2009. február 20.

Somorai László az EB elnök